Aszály

Akkor már harmincadik napja kerülte el Wilson’s Creek-et az eső. Délelőtt kitereltem a marhákat, majd Jackie-t bíztam meg, hogy felügyelje a szikkadt növényeket rágcsáló állatokat. Nem mintha bárki elhajtotta vagy leölte volna őket, ettől már egy ideje nem tartottam, de megesett a szívem a srácon. Apja valamikor tavaly indult keletnek, hogy szerencsét találjon a többi aranyásó bolonddal, az anyját meg két hete akasztották fel Springfieldben. A marhák majd lefoglalják, gondoltam.

Délidőben értem vissza a városba és az ivó felé vettem az irányt. Apple idegesen nyerített ahogy kikötöttem. Az ivó tele volt: az aszáj és a forróság együttes erővel elvették az emberek munkáját és a hűvösbe száműzték őket. A pulthoz sétáltam. Tom egykedvűen nézett rám.

- Ma legyen gin –mondtam válaszul a kimondatlan kérdésre. Precíz mozdulatokkal töltötte ki a koszos pohárba.

- Jill? –kérdeztem szórakozottan.

- Odafenn. A három szerencsevadász továbbállt, de előtte szétszedték a szobát –válaszolta kedvtelenül.

- Legalább van mit csinálnia.


A gin erősebb volt, mint amire emlékeztem, de megálltam köhögés nélkül.

- Valami hír?

- Essex mellett kitört a postakocsi kereke. Holnapra talán ideér.

Bólintottam és lehúztam a gin maradékát. Elővettem egy Dormentet és az asztalra raktam.

- Nem tudok visszaadni –nézett rám Tom kancsán.

- Nem is kell.

Ebben a pillanatban bevágódott az ivó lengőajtaja és egy férfi zuhant be rajta, majd elnyúlt a földön. Egy pillanatig úgy tűnt, ott is marad, de aztán nagy nehézségek árán feltápászkodott. Az ivó többi vendége lesajnáló pillantást vetett a férfira majd visszatértek a kártyázáshoz, iváshoz és az egymással ordibáláshoz.

Andrew volt az. A városkában az a hír járta, hogy volt, aki már látta Anrew-t józanon, de ezt a legtöbben kétkedéssel fogadtuk. Valaha szépszál ember volt, de a skorbut elvitte a feleségét és három fiát, azóta pedig Andrew ki sem látszott a piásüvegek közül.

Bizonytalan léptekkel a pulthoz tántorgott.

- Egywhiskeyt.

Tom felhúzta a szemöldökét.

- Talán nem....

- Egy –Andrew mindkét szót erőteljesen megnyomta. –Whiskeyt.

Amint megkapta, mohón belekortyolt.

- Hol van a marhásember? -kérdezte keresztbe álló szemekkel

A csapos felém intett. Matt látszólag csak akkor vette észre, hogy ott ülök mellette.

- Üzenetet hoztam. Fontos... üzenetet –látszólag nehezére esett összerakni a szavakat.

Nem szóltam semmit, hagytam, hogy a saját tempójában adja elő a mondókáját.

- Azt mondta, ennyit mondjak: „Mind egy helyen.”

- Micsoda?

- „Mind egy helyen”. Igen, ez volt az.

- Részeg vagy. Ez nem üzenet. Ennek semmi értelme. Ki üzente?

Matt elgondolkozva nézett maga elé.

- Én aztat nem tudom.

Tomhoz fordultam.

- Napszúrást kapott. Ne adj neki többet –azzal kiléptem az ivóból. Mind egy helyen. Nem mondott semmit.



Estefelé kilovagoltam a marhákhoz. Jackie éppen a végtelen prérin magányosan álló öreg tölgy törzsébe karcolt valamit. Amikor meglátott, elém sietett.

- Jó estét, uram!

- Minden rendben volt?

- Meghiszem azt! –szeme büszkén csillogott.

Odavetettem neki egy Dormentet.

- Jól van fiam, szép munka. Menjél, vegyél magadnak valamit belőle.

- Az úr áldja meg!

Cinikusan morogtam magamban valamit és a tölgyfához irányítottam a lovat. A törzsén friss vágásokat hagyott Jackie kése. Értelmetlen krikszkrakszokra számítottam, mivel a gyerek nem tudott írni, de az ábra szokatlanul tudatosnak tűnt.

- Jackie –kiáltottam utána élesen. –Mi ez?

Jackie hátrafordult, arcán értetlenség látszott.

- Térkép.

- Mihez?

A fiú vállat vont és tovább futott a város felé.


Másnap reggel megérkezett az eső.